Annak ellenére, hogy a könyv a borítóján - jogosan - agyon van dícsérve, illetve a szerzőjéről is csak a jókat lehet olvasni, engem valahogy elkerült a megjelenése és úgy alapjában ez a történet. Lehet, hogy csak én néztem rossz helyen, de a könyv nem kapott olyan nagy reklámot és szerintem emiatt olyan sok emberhez sem jutott el, pedig egy elég jó kis történetet rejt ez a kék borító.
A történet elején megismerjük Emmie-t és Lucas-t, akik bár több ezer kilóméter választotta el őket, még tini korukban barátokká váltak Emmie titkos levelének köszönhetően, amit egy léggömbbe írt. Ez a léggömb a csodával határos módon eljutott Lucas-hoz, aki levelet írt Emmienek és innentől kezdve elválaszthatatlan barátokká váltak. Most, 14 évvel később, barátságuk ugyanolyan erős mint volt, azonban Emmie már ennél többet érez Lucas iránt. Úgy gondolja talán a férfi is így érez és ezért hívta el egy romantikus vacsorára, de nagyobbat nem is csalódhatna, hiszen Lucas éppen az ellenkezőjét jelenti be, megnősül. Ha pedig ez nem lenne elég rossz, Emmiet kéri fel esküvői tanúnak.
Emmie, annak ellenére, hogy eleinte eléggé összetört elég jól tartotta magát az egész történetben. Voltak kisebb összeomlásai, szenvedései, "nyafogásai", de ez teljesen érthető, hiszen "élete szerelme" éppen most készül megházasodni, ráadásul még arra is kéri, hogy ő legyen a legnagyobb támasza egész végig. Ezen kívül teljesen érthető volt Emmie bizonytalansága is mindennel kapcsolatban. Soha nem volt könnyű élete, gyermekkorában szexuális bántalmazás áldozatává vált és senki nem hitt neki. Sőt....még ő volt hibáztatva, amit elképesztően dühítőnek tartok. Az apját eddig nem ismerte, csak a történet alatt tudta meg ki az egyik szülője, az anyja pedig kicsi kora óta másnak sem él csak magának, a lányával és a problémájával mit sem törődve.
Bár Emmie családja kész katasztrófa, szerencsére szuper barátai vannak. A hotelből megismert kollégái, Rosie és Fox, nagyon jó kiegészítői Emmienek. Amikor egy kicsit meghátrál, vagy elbizonytalanodik Emmie, legjobb barátnője Rosie mindig valami őrült ötlettel áll elő, hogy előre lendítse a barátnőjét. Ezek az őrült ötletek pedig általában olyan őrültek, hogy ekkor kerül a képbe Fox, hogy lecsillapítsa a hebrencs Rosie-t. Nagyon szerettem a hármuk kapcsolatát és barátságát. Őszintén nem volt köztük semmi tabu téma, nem volt olyan dolog amit eltitkoltak volna egymás elől, mindig 100%-osan támogatták egymást mindenben, ha pedig kellett észhez térítették egymást. Igazi barátságok nagyon ritkán szövődnek, de az övéké tényleg az volt, még jobban is szerettem mint Emmie és Lucas barátságát.
Emmie és Lucas barátsága már évtizedeken átível és szinte már családtagként kezelik Emmiet a francia családban. Ezért is furcsa az, amikor Emmie már nem csak barátként tekint Lucasra. Bár Emmie elmesélései alapján voltak pillanatok, amikor könnyen a következő szintre léphetett volna a kapcsolatuk, amikor Lucas is úgy tűnt mintha be szeretne vallani valamit a lánynak, és őszintén úgy gondolom, hogy sokáig mi is így gondoltuk. Azt hittem, hogy bármelyik pillanatban lefújhatják az esküvőt és Lucas és Emmie egy pár lesznek és boldogan élnek amíg meg nem....
Egészen addig, ameddig meg nem jelent a történetben két új szereplő. Egyik Marie, aki Lucas menyasszonya, másik pedig Eliot, aki Lucas bátyja. Mindkettőjüket olyan szinten megkedveltem, hogy arra szavak nincsenek. Marie egy tündéri lány és a megszokással és a sztereotípiákkal ellentétben, egyáltalán nem zavarta az, hogy Lucas legjobb barátja egy nő. Sőt....nagyon kedves volt végig Emmie-hez és olyan pozitívan, vidáman állt az egész dologhoz, ahogy én ezt még sem filmben sem könyvben nem láttam. Végre van egy pozitív példa is, amikor a menyasszony nem egy elviselhetetlen hárpia, aki minden áron tönkre akarja tenni vőlegénye barátságát egy nővel.
A másik szereplő pedig Eliot, aki egy igazán törődő, vicces és önfeláldozó személy. Mindent és mindenkit maga elé helyez, csak azért, hogy a másiknak jó legyen. Teljesen mindegy, hogy Lucasról vagy Emmie-ről van szó, azonnal ott terem, hogy segítsen ahol csak tud. Azt pedig, ahogy az ő kapcsolata -újra- kialakul Emmie-vel a történet alatt, igazán jó volt olvasni. Sokszor volt úgy, hogy már azt gondoltam, nem is Lucasnak kellene a legjobb barátjának lennie, hanem Eliotnak.
Anélkül pedig nem tudom befejezni ezt a posztot, hogy legalább pár mondatban ne említemén nem Louise-t, az idős hölgyet, akivel együtt él Emmie. Bár eleinte távolságtartónak tűnt, és valószínűleg ennek az volt az oka, amit Eliot mondott, hogy Emmie és Louise annyira egyformák, hogy egyikük sem mer közeledni, a végén konkrétan családtaggá vált és egyfajta nagymama figura lett Emmie számára. Emmie neki köszönheti igazán azt, hogy elkezdett élni, hogy felnyitotta a szemét sok dologban és úgy intézte a dolgokat, hogy a lány a történet végére tényleg boldog legyen. Hogy elérje azt a boldogságot, amit a történet során korábban Louise kérésére definiált.
A lezárás pedig fantasztikus. Nem igazán az, amire az ember az első pár fejezet után gondol, de ahogy egyre jobban belemélyed a történetbe, rájön, hogy ez a jó választás. Személy szerint mondjuk én az első pillanattól kezdve úgy éreztem, hogy ennek így kell történnie, és nem feltétlen kell a sablonos dolgokhoz ragaszkodni. A sors pedig egy igazán érdekes dolgot játszott az összes szereplővel és velünk, olvasókkal is.
Összességében egy nagyon jó kis történetet kaptunk Lia Louis tollából. A fél csillag levonás mindössze azért van, mert az elején kicsit untam, nem gondoltam volna, hogy bármi más kijön ebből, mint ami a többi hasonló történetben van. De Rosie és Fox, majd később Eliot felbukkanása belendítette a történetet és igazán vártam, hogy hogy fog lezárulni a könyv.