Üzemeltető: Blogger.

Mucha Dorka - Nincs idő

by - március 23, 2023



Mucha Dorkáról korábban még nem hallottam, szóval számomra egy új szerzőről van szó, viszont pár évvel ezelőtt, amikor megjelent a Nincs idő című regénye meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a fülszöveg és mindenképpen el akartam olvasni valamikor a könyvet, az idő pedig most jött el. 

    Az elmúlt pár alkalommal teljesen más témájú könyveket olvastam, vagy komolyabb hangvétele volt az egésznek, vagy inkább a teljes romantikus irányba ment el a történet. Így azt éreztem szükségem van egy igazán jó, kis kötetlen, néha már akár 'guilty-pleasure'-nek is mondható könyvre. A borítója alapján pedig egyből az Szjg jutott eszembe (tudom, sok mindenről az jut eszembe), így erre esett a választásom és csalódni nem csalódtam. 

    A történetben megismerjük az éppen 9. osztályos Lili-t, aki miután egyetlen barátja ellenefordult az előző év végén elkezd naplót írni. Szerencsére Lili mégsincs egyedül az iskolában, hiszen ott van neki Áron, akivel egy táborban ismerkedett meg a nyáron, illetve két másik fiú is, Tibi és testvére Gábor is, akiket korábbról ismer. Így nem is tűnik olyan nagy szörnyűségnek az iskola, főleg, hogy Áron mindig segíti Lilit mindenben és támogatja amiben csak lehet. Lili ettől természetesen el van ájulva és Áron egy igazi fehérlovas herceg számára, akiért oda van. Nem sok idő telik el, mire Áron megteszi az első lépést és a két fiatal hivatalosan is egy párt alkot. Ezzel nincs probléma, Lili boldogabb mint valaha, hiszen végre valóra vált az, amiről egy ideje már álmodozott. Azonban ez a boldogság nem tart sokáig, mivel kiderül, hogy Áron nem is annyira jófej, mint azt eddig mutatta és meglehetősen irányító alkat.

    Bár azt mondtam, hogy ezelőtt jó pár olyan könyvet olvastam, ami komolyabb témát érintett és az egyszerűsége miatt választottam ezt a könyvet most kikapcsolódásnak, mégis ez a történet is egy elég fontos dologgal foglalkozik. A toxikus, mérgező kapcsolat, a túlzottan irányító másik fél képe jelenik meg benne Áronon keresztül. Ezzel szerintem nagyon sokan találkoznak az életük során, talán olyan korán is, mint Lili, de sajnos vagy nem ismerik fel a helyzetet, vagy nem szeretnék felismerni. Ebben az esetben nagyon örültem neki, hogy Lili szinte már a második nap észrevette, hogy valami nem stimmel Áronnal. Tudta, hogy nem normális az, hogy szinte nem tarthatja a kapcsolatot senkivel sem, ha pedig fiú az illető akkor főleg nem. Természetesen idő volt, mire Lili lépett is, és sajnos már valaminek történnie is kellett ahhoz, hogy ez megtörténjen, de szerintem így is teljesen jókor csillant fel Lili szeme is Áronnal kapcsolatban. 

    Ilyen tekintetben Lili egy igazán jó karakter, lehet tőle mit tanulni. Tetszett, hogy bár félénknek van beállítva főleg, egy elég talpraesett lányról van szó. A falmászós hobbija elég menő, és a Boleyn Anna imádatát is nagyon szerettem. Kicsit hebrencsnek is mondanám a naplóbejegyzései alapján. Tetszett, hogy a napló csak kicsit tért el a fő témájától, és a mindennapi dolgok mellett azért listák is kerültek bele, amik vagy elterelték Lili figyelmét az aktuális történésekről, vagy pedig ő magát emlékeztették valamire. Ezek mindig megmosolyogtattak, főleg amikor 10 dolgot akart felsorolni, de nem sikerült és helyette máshogy oldotta meg a dolgot.

Boleyn Anna, aki a történet során nagy hangsúlyt kap

    Tibi és Gábor karaktere is nagyon szimpatikus volt már az első pillanattól kezdve. Bár nem sok lehetőségük volt igazán megjelenni a történetben, az alapján a pár beszélgetés alapján, amit olvashattunk és amit Lili mesélt róluk (főleg Tibiről, mert a végén azért Gábor nagyobb szerepett kapott) igazán jó barátnak tartom őket. Olyannak, amilyenekre most Lilinek szüksége is van.

    Egyetlen pici kritikám a könyvvel kapcsolatban, hogy túlságosan rövidnek tartottam. Adott esetben talán 1-2 dolgot kivettem volna és helyette mást írtam volna bele. Tudni kell, hogy a könyv 1 hónapot ölel fel, az iskolakezdéstől, a szeptember végi bálig, ami után lezárul a történet. Kicsit olvastam volna még többet Áronról, valami magyarázatnak örültem volna, hogy mitől ilyen, és hogy miért nem volt hasonló korábban. Mert bár megbocsátást nem kapott volna tőlem ennek ellenére sem, mégis jó lett volna tudni mi okozza benne ezt a hihetetlen nagy irányításmániát és mi tette ekkora barommá.

    A vége viszont nagyon tetszett, örültem, hogy Gábor megkapta a szerepet a könyvben, amire mindannyian, és szerintem titkon Lili is, végig vágytunk. A napló pedig, amit ajándékba adod Lilinek egy új kezdet reményét is adja. Talán emiatt is lett volna jó, ha kicsit még olvashattam volna. Kíváncsi lettem volna mi került még abba a naplóba.

    Összességében azt lehet mondani Mucha Dorka Nincs idő című könyve egy könnyed, egy délutános kikapcsolódásnak tökéletes. Nem kell rajta sokat agyalni, a karakterek többsége igazán szerethető és rövidsége és ifjúsági témájának ellenére fontos témát boncolgat, még ha nem is megy bele olyan túlságosan mélyen. Szerintem jó olvasmány lehet a Lilihez hasonló korú gyerekeknek, hiszen kicsit felnyithatja a szemüket már ilyen korán egy olyan dologgal kapcsolatban, ami elég sűrűn előfordul a való életben. 




You May Also Like

0 comments

Labels