Leiner Laura azon írók közé tartozik nálam, akinél tudom, ha új könyve jelenik meg előbb-utóbb (lehetőség szerint előbb) biztosan el fogom olvasni és abban csalódni nem fogok. Ez betehető annak is, hogy az Szjg korosztályba tartozom, akik bizony azon a sorozaton nőttek fel és annak is, hogy bár nem az ő könyvei voltak az elsők amik nagy hatással voltak rám és elindítottak az olvasás útján, de az elsők között volt. Így nem is meglepő, hogy a tavaly megjelent Random című regényére is mindenképpen sort akartam keríteni. A véleményem vegyes, de még mindig a pozitív irányba billen a mérleg nyelve.
Bár már javában az írónő legújabb regénye, a 40 nyári nap körül forog minden én még csak most kerítettem sort erre a minden szempontból kívülálló történetére Leiner Laurának. Hogy miért ennyire kívülálló? Kezdjük azzal, hogy már ő is elárulta korábban, a megjelenés előtt, hogy a Random más lesz mint a többiek. Továbbra is ifjúsági kötet, de teljesen más hangvételű, mint az eddig megjelentek. A szereplők, bár fiatalok, nem a gimis és középiskolás korosztály. Ami pedig a legfontosabb, hogy bár még csak most jelent meg nemrég a könyv, elég régen játszódik, 2009-ben. Ugyanis ez az írónő egyik korábbi, meg nem jelenített regénye, amit még ő is a 20-as évei elején, az ismeretség előtt írt kezdő íróként.
A történet középpontjában a 22 éves Emma áll, aki egy korábbi arconcsapás miatt kerüli a nyaralásokat, a sváci csokit és a két napos utakat. Azonban a sors úgy hozza, hogy míg legjobb barátja, Tomi, próbálkozik egy nyereményutat megnyerni, addig Emma próbálkozás nélkül sikerrel jár. Így legnagyobb bánatára 10 vadidegennel kell Tunéziába utaznia majdnem két hétre. Már az elején elkönyveli, hogy ez lesz élete legrosszabb időtöltése, senki nem szimpatikus, ezt pedig még fokozza az idegesítő szobatársa, Noel is, akit az egyik legbunkóbb személynek tart Emma. Azonban a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt ő gondolta, Noel kezd egyre normálisabbnak tűnni Emma szemében, a programok már nem is olyan szörnyűek és a társaság is nagyon kellemesnek tűnik Emmának. Olyannyira, hogy a 12.napon, amikor el kell hagyni az országot Emma már őszintén sajnálja, hogy véget ér a kaland.
Meglehetősen vegyes érzésem van a könyvvel kapcsolatban. Az egyik árulkodó jel erre pedig az olvasási sebesség volt. Ugyanis ha arról van szó (és általában arról van szó) Leiner Laura könyveit általában maximum 2 nap alatt kiolvasom. Itt azonban nem hogy 2 nap alatt nem olvastam ki, hanem 2 hét alatt sem. Valahogy nem vett be az egész könyv és maguk a szereplők. Nehezen indított történetnek éreztem, ahol a szereplőket igazán csak a 120-150. oldal környékén kezdtem kiismerni és megkedvelni. Ugyanígy magával a történéssel is, hiszen egészen eddig a pontig Emma csak mellékszereplő volt a saját történetében. Ezt pedig olyan értelemben mondom, hogy bár neki kellett volna a legérdekesebb szereplőnek lennie, ő hagyott a legjobban hidegen az egészből.
Azonban az oldalak előrehaladtával sikerült kellemesen csalódnom és megtalálnom azokat, akik igazán értékesek ebben a könyvben. A Noel iránti véleményem röviden és tömören szimpatikus. Mindenki jól tudja, hogy a főszereplő LL fiú után nem lehet nem sóvárogni és nem lehet nem imádni. Bár nem lett kedvenc, mégis beismerem, tényleg tipikus férfi főszereplő. Azonban egy-két problémám volt vele, és mondjuk az út után kicsit én is kérdőjelesen álltam az irányába, mint Emma. Maradva a férfi szereplő vonalon, szintén meg kell említenem Palát és Mikit akik szerintem az egyik, ha nem fő fénypontjai voltak a történetnek. Pala irtó aranyos volt és igazi jóbarát még szinte ismeretlenül is és aranyos volt, hogy nem csak hogy így hálálta meg Emmának a segítséget, amit kapott tőle az út során de teljesen őszintén gondol mindent amiben támogatja. Miki pedig Miki. Kell több ilyen pozitív ember a világban. És nem, nem muszáj azzal megmagyarázni, hogy a pszichológusa szerint ezzel nyomja el a sok negativitást ami az életében történik. Mert ez nem feltétlen van így. Lehet pozitív ember csak úgy is, ha meg mégis igaza van a pszichológusnak akkor meg ez van, legalább ő boldogan éli le az életét még akkor is, ha valamit elnyom. Erre mások nem képesek, neki szerencsére sikerül. Így egy szó mint száz, minden pillanatban vártam Miki felbukkanását (aki sokszor főszereplőnk szempontjából a legrosszabbkor bukkant fel) és az őrültségeit amit csinálni fog. Na meg a krokit.
Ami pedig a lányokat illeti. Emma eleinte nekem nem volt túl szimpatikus. Ahogy korábban említettem, inkább mellékszereplőnek tűnt a saját történetében. Bár hibáztathatnám a túlaggódása és a túlagyalása miatt, de őszintén én is hajlamos vagyok ilyen lenni (bár talán nem olyan mértékben mint Emma) így voltak olyan lépései néhol, ahol megértettem. Amit sajnáltam, hogy Szandiból és Éviből nem kaptunk többet a hajfésülős jeleneteken kívül. Igazán jól működő hármas voltak pedig ők Emmával együtt és igazán boldog voltam, hogy Emmának sikerül végre lány barátokra is lelnie. Mert igen, Tomi ott van, legjobb barát, ismeri, minden, viszon női szemmel minden máshogy van. És ezt a tanácsokból és a reakciókból is láttuk. Nem mondanám kifejezetten rossz barátnak Tomit, mert nem az. Egyszerűen csak kicsit fura volt nekem, hogy ennyire erőltette ezt az egynyári kaland dolgot Emmára. Aki persze utána emiatt görcsölt be, mert addig ez eszébe sem jutott. A végére viszont jóvátette a hibát szerencsére.
Mindezeken kívül megtalálható minden olyan elem a könyvben, ami Laurára jellemző. Úgy tűnik, ezek már korán kialakultak nála és vannak olyan tipikus vonások, amiből nem enged. Például a fura nevek, mert bár itt csak Pala volt az, akinek a szokásostól eltérő beceneve volt, de azért ez fokozódik a regényeiben később, ahogy megyünk előre. A humorára sem lehet panasz, mert talán kevesebbszer nevettem el magam, mint a többi regényénél, azért itt sem csak fapofával olvastam végig a történéseket. Az aktuális trend követése, a való életből érkező referencia pedig alap pillére minden történetének. Ami bár itt már jelentőségét veszítette, hiszen bőven több mint 10 év telt el a megírás óta, mégis hatásos volt. Sőt....én egyszerűen imádtam. Ez betudható annak, hogy nekem emlékeimben élnek még a 2000-es évek, vagy legalábbis annak a vége. Így nagyon sok említett dolgot én ismertem és bizony adott esetben használtam is. Az pedig külön felüdülés volt, hogy a közösségi oldalak, a telefon és az internet szinte egyáltalán nem jelent meg, nem ekörül forgott a világ, hanem a jó szórakozás és a kikapcsolódás körül.
A könyvről sok jót és egyben rosszat is lehet hallani, aminek egyik legfőbb oka a késői megjelentetés és a korai írás. Bár én kicsit elfogultan állok a dologhoz, mindkét oldal érveit megértem és látom is a hibákat. Közel sem tökéletes a könyv és nagyon sok jobban megírt története van az írónőnek, mégis úgy gondolom, hogy egy olvasást megér. Főleg azoknál, akik amúgy is szeretik a könyveit. Az újoncoknak viszont nem feltétlen ajánlom, hogy ezzel a könyvvel kezdjék az ismerkedést Leiner Laurával, mert arra sokkal jobb lehet például az IOV trilógia (aminek szerintem első része az egyik legjobb könyve).