Király Anikó - Csak barátok?
A múlt heti Sorsfordító történetek kiadói sorozat elkezdése után, ezen a héten is egy újabb kiadói sorozatra, az Ellenpotok nevűre jutott a választásom. Már régóta szemeztem az összes kötettel és korábban még nem volt szerencsém egyiket sem elolvasni, de úgy gondolom, hogy Király Anikó Csak barátok? című könyvével igazán jó kezdést és löketet adtam ennek a sorozatnak is.
A történet kezdetén emgismerjük Zorkát és Botondot, két tinit, akik egészen kicsi gyerek koruk óta elválaszthatatlan barátok voltak mindaddig, ameddig 4 évvel ezelőtt mindkét fél mélységesen megbántotta a másikat és útjaik akkor kettéváltak. Már amennyire igaz ez, hiszen az elmúlt 4 évben is egymás részei voltak a mindennapjaiknak, nem csak azért mert szomszédok, vagy mert egy iskolába járnak, hanem azért mert az elmúlt 4 év másról sem szólt mint egymás szivatásáról és a másik kényelmetlen helyzetbe sodrásától. Geréb a hód, papucsállatkák, kémia teremben történt incidensek, ezek mind csak a legkiemelkedőbb történetek, amik Botonddal és Zorkával történtek. Egészen az őszi szünet elejéig, amikor is a történet már az intőig fajult és Botond úgy dönt, ideje közeledni és fegyverszünetet kötni Zorkával. Az ügy látszólag jól is megy, de tényleg elérhető számukra mindezek után, hogy csak barátok legyenek?
Előre leszögezném, hogy imádtam a felállását a történetnek. Nagyon szeretek váltott szemszögű könyveket olvasni, bár elég ritkán teszem ezt meg, mert valahogy az érdeklődésemet felkeltő könyvek 80%-a egy szemszögből íródik. Mindezek ellenére mindig is örömmel fogok a kezembe olyan történeteket ahol mindkét (esetenként akár több) szereplő gondolatát, érzéseit és nézőpontját láthatjuk a történetben. Erre pedig a hagyományos, egyik fejezet az enyém, másik a tiéd felállás is tökéletes, de itt, a könyvfordítgatás valami következő szintre léptette az egészet. Az is lehet, hogy azért tetszett ennyire, mert ezáltal jobban elkülönültek a dolgok, vagy mert kb fél éve olvastam a Kiszámolós című könyvet, ami egy igazán interaktív történet és annak az emlékét hozta vissza. Bárhogy is legyen, tetszett, hogy a könyvet előről és hátulról is olvasni kell és el kell jutnunk a közepére, hogy megtudjuk mi is lesz a megoldása a történetnek.
A legnagyobb félelmem az ilyen típusú könyvekkel kapcsolatban mindig az, hogy túlzottan ismétlődni fognak a dolgok. Erre viszont szerencsére itt nem került sor, hiszen annak ellenére, hogy egy-két dolgot mindketten megemlítettek, mind Zorka, mind Botond különböző történéseket emeltek ki jobban és tértek ki rá, így tényleg egy teljes képet kaptunk. Illetve ez olyan mint a való életben, két ember együtt töltött idejéből, az egyiknek az egyik fontosabb, a másiknak a másik és van 1-2 amit mindketten fontosnak élnek meg. Így tökéletes egyensúlyban volt az ismeretlen és már ismert szituációk száma.
Maguk a szereplők első pillanattól kezdve belopták magukat a szívembe. Elképesztően örültem neki, hogy Botond is és Zorka is csak két átlagos tini a suliból. Egyikük sem menő, egyikük sem lúzer, csak két átlagos tizenéves, akik azt hiszik, hogy mindenki emlékszik még két 4 évvel ezelőtt történt incidensre, holott erről szó sincs. A személyiségük tökéletesen összepasszol, a huzavonájuk sehol sem volt sok, inkább mindenhol megmosolyogtató és olyan, amit ha élőben látsz (de még így olvasva is) eszedbe juttatja a te gyerek/tinikorodat is, amikor bizony neked is volt ilyen hasonló kapcsolatod egy másik emberrel. Nálam legalábbis végig ez játszódott le, ahogy olvastam a viccesebbnél viccesebb szituációkat.
Ami további plusz pontot eredményez a történetben számomra az a szereplők valóságossága. Sajnos párszor előfordult már, hogy ifjúsági könyveknél a szerző, hogy kicsit megvillogtassa irodalmi tudását, vagy bármi egyéb ok miatt, irreális szavakat adott a szereplői szájába. Ezek nekem soha nem voltak szimpatikusak, mert ezzel a realitását veszti el nálam a történet. Itt erről szó sem volt. Király Anikó elérte, hogy látszódjon, hogy Zorka a lazább, akit kevésbé érdekel a tanulás így a szóhasználata is teljesen átlagos volt, Botond pedig az okoskább, tanulósabb gyerek, akinek nem idegen egy-két különlegesebb szó használata sem. De tekintve, hogy az apja állatorvos az anyja pedig kórházban dolgozik, ő pedig az édesapja nyomdokaiba szeretne lépni, ez szinte elvárható és érthető is.
A kimondott szavakon túl, pedig a ki nem mondott gondolatok, érzelmek és tipikus tini megnyilvánulások is felszíne kerültek. Botond és barátai, tipikus 16 évesként megállás nélkül a lányokon gondolkoznak, és általánosságban az egymással való társalgásuk, olyan szinten került bemutatásra, ami egyáltalán nem volt zavaró, ismét, inkább csak valóságos. Nem úgy, mint azt pár évvel ezelőtt, a Karácsony New Yorkban című könyvről gondoltam, ahol a főszereplő gondolatai már néha kissé soknak bizonyultak számomra, még ha lehet reális is.
Egyetlen apró hibáját a befejezésben láttam. Persze nem a végkifejletben, mert annak természetes módon örültem és nagyon bíztam benne, hogy Zorka és Botond a történet végére valahogy újra egymásra talál. Inkább a történések sebességével. Annyira szépen, levezetve, kidolgozva sikerült leírni a dolgokat abban az 1 hét ősziszünetben, hogy az utána következő 7 nap, ami már kronológialiag nem a szoros értelemben vett következő hét volt, leírása a megoldásban kicsit összecsapottnak érződött. Inkább olvastam volna csak 1 vagy 2 napról, amikor a dolgok kezdenek megváltozni, de arról kicsit bővebben, kidolgozottabban. Mint így összecsapva, ráadásul 1-2 dolognak semmi köze nem volt a végső megoldáshoz az én olvasatomban.
Minden esetre összességében egy szuper könyvet tudhatok magam mögött Király Anikó Csak barátok? című kötetével. Nem elég, hogy a történet és a szereplők szuperek, de úgy gondolom, Király Anikó személyében sikerült egy olyan írót találnom, akitől a későbbiekben is nagyon szívesen fogok olvasni.
0 comments